multiblog.hu család tagja

Amikor elkezdtem érdeklődni a startup cégek iránt, felfigyeltem a “Rendet csinálni, azonnal” felhívású magyar startup takarító cégre. 
A weboldalukon böngészve találtam egy összefoglalót, melyet itt közlök nektek:

Pályakezdőként ki se látszottak a munkából – így alig volt idejük otthon takarítani. Rájöttek sokan küzdenek ezzel a problémával. Így takarításra szakosodott startup céget hoztak létre Helpy néven. Több száz ügyfelük van Budapesten, most vidéki terjeszkedésen és mobil alkalmazáson gondolkodnak.

“Ki se látszok a munkából, annyira elborítanak a feladatok… Kinek van ilyenkor ideje rendesen kitakarítani? Vagy bármi másra?” “Anyámék szerint már gáz a szobám, kellene ide valami segítség villámgyorsan rendet vágni…” “…Ja, és valakinek a házibulik hordalékait is el kellene végre takarítania – de kevés az idő és azt sem tudom, mikor leszek végre otthon…

Így működik a rendelés

A képlet megoldását nehezíti, hogy a takarításra hadrafoghatóak hetekkel előre be vannak táblázva a maguk bejáratott ügyfélkörének – miközben látatlanban beengedni valakit szintén kockázat. Viszont épp erre a kihívásra ad választ Csillik Timur takarító vállalkozása, a Helpy. A villámgyorsan takarítást kérőknek első lépésként meg kell adniuk a címüket online, majd a lehetséges időpontokat arra, mikorra kellene egy profi “partvis-angyal.” Ezt követően a céges ügyfélszolgálat kiválasztja a legmegfelelőbb és rá is érő kollégát, amiről a megrendelőt e-mailen vagy mobilon értesítik. Akinek ezek után már csak a kiérkező profi szakembert kell megvárnia – és kezdődhet is a takarítás. Amiből néha akadnak is érdekes megrendelései a fiatal startupnak.

Sok az Airbnb-s megrendelő

“Nemrég egy magánlakás egyetlen apró szobájára kaptunk megrendelést. Aztán a helyszínen kiderült: az ott lakó tinilány kért takarítást, mert unta már a szülei kritikáit a szobájában lévő rendeltlenség miatt. Ám volt már, aki házibuli utáni romeltakarítást kért a csapattól. De az is gyakori, hogy Airbnb-s (ez a mépszerű közösségi szálláskiadó oldal – a szerk.) fiatalok keresnek meg azzal: az előző éjszakai szállóvendégek délelőtt 10-kor távoznak, de gyors takarítás kell, mert 15 órára már itt is a következő vendég. A megrendelők 80%-ban 25-45 év közötti nő, aki a család, a gyerekek, a munka és a kevés szabadidő miatt választ alkalmilag bennünket.” A cég tehát sokféle helyszín takarításában gondolkodik. Egyetlen dolgot kivéve. Ipari mennyiségben lerakódott guanóra is kaptak már megrendelést-t. De azt nem vállalták.

Ismerősi körben fedezte fel a piaci igényt

“A vállalkozás igazából tavaly augusztusban indult: a környezetemben, barátaim, ismerőseim körében egyre többen küzdöttek a kihívással, hogy végeztek a tanulmányaikkal, kiléptek a munka világába… Ami minden percüket annyira kitölti, hogy nehezen tudják elvégezni a takarítást. A házhoz járó takarítókat meg nehéz volt elérni egy – egy hirtelen befutó munkára. Főleg úgy, hogy a megrendelők meg referencia nélkül nem bíztak volna meg egy ismeretlenben. Így jött az ötlet, hogy igencsak elkelnének a piacon online megrendelhető, a feladatot rövid határidőn belül vállaló profik “- mesél a kezdetekről az ügyvezető.

Csekkolják a rendszerükbe lévő takarítókat

Csillik Timur: A megrendelők 80%-ban 25-45 év közötti nő, aki a család, a gyerekek, a munka és a kevés szabadidő miatt választ alkalmilag bennünket.

A cég fiatal ügyvezetőjének és barátainak viszont tényleg sikerült alaposan kiaknázható piaci rést találnia: az augusztusban startolt takarító startuptól most már havi 350-400 alkalommal is kérnek villámtakarítást az ügyfelek. Igaz, takarító cégek eddig is voltak: viszont a csapat erőssége, hogy nem heteket kell várni egy előre egyeztetett időpontra, mert közel 40 fős takarító csapat várja a megrendeléseket ugrásra készen. Akiket HR-es interjúztat és készít fel a munkákra, amelyeket a cég is nagyon komolyan vesz. “Szakmai tapasztalatot, valós, ellenőrizhető referenciákat és erkölcsi bizonyítványt kérünk a nálunk dolgozni akaró takarítóktól. Emellett minden elvégzett munka után megrendelői véleményt kérünk e-mailben vagy telefonon az ügyfelektől.”

Tervezik a mobil applikációt

És mivel a megrendeléseik legalább fele okostelefonon fut be a céghez, már javában tervezik hozzá a mobilapplikációt. Akárcsak a cég terjeszkedését… Budapest meghódítása mellett most Szeged és Győr következik a sorban – akárcsak Lengyelország. Utóbbi majd szeptembertől.

A startupok témájához annyit még hozzáfűz: a csapatnak kell igazán jónak és felkészültnek lennie. Utóbbi nélkül még a legjobb ötletek is megrekednek legfeljebb a tervezgetés szintjén. Ötletes embereknek viszont tanácsos startup meet upokra eljárni. Ott, hasonló gondolkodású emberekkel találkozva könnyen szerveződhetnek új csapatok – és persze startupok is.

Akik a Helpy mögött állnak

A takarító startup alapító – ötletgazdája Csillik Timur (25) az Oxford Brookes egyetemen végzett gazdálkodás és menedzsment szakon. Emellett több mint 3 éves nemzetközi kereskedelmi tapasztalattal rendelkezik. A csapatban ő felelős az üzleti és stratégiai lépésekért illetve a különböző napi folyamatokat fogja össze.

A team másik „lelke”, Krcsma Patrícia (23) a Budapesti Gazdasági Főiskola kereskedelem és marketing szakán végzett. Feladata az ügyfélszerzés, -és megtartás: amelyben rengeteget segít neki, hogy már főiskolai hallgatóként aktívan kivette a részét a marketing-kar munkájából a social media felületek kezelésében is. Azért is látták meg a lehetőséget e területen, mert az iparágnak már most éves szinten 400 milliárd eurós forgalma van a 75 millió fős Közép-Kelet-Európában.

Forrás: https://www.rendi.hu

Folytatás következik

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!